Chuan Chang - A zongoragyakorlás alapjai

ELSŐ FEJEZET: ZONGORATECHNIKA

I. BEVEZETÉS

E könyv célja az, hogy a zongoragyakorlás létező legjobb módszereit bemutassa. E módszerek ismerete a tanulók számára a lecsökkenti a tanulási időt, ami az ember életének jelentős részét teszi ki. Így a játéktechnikával való küzdelem helyett a zenealkotásra jut több idő. Sok tanuló az idejének 100%-át tölti el új darabok megtanulásával, és mivel ez olyan sokáig tart, nem marad idő a zenealkotás művészetének gyakorlására. Ez a sajnálatos dolog a technika elsajátításának a legnagyobb gátja, mivel a technika fejlesztéséhez zenealkotásra is szükség van. A cél itt az, hogy a tanulás folyamatát olyannyira felgyorsítsuk, hogy 10% jusson a technikai munkára, és 90% a zenealkotásra.

Hogyan "teremtenek zenét" a zenészek? Minden zenének a művész fejéből kell erednie, akár zenét komponál, akár hangszeren játszik. Elegendő gyakorlás után megtehetjük, hogy az agyunkat kikapcsoljuk, és a zongorán bemagoltan, memóriából játszunk. Ez a zenealkotás szempontjából abszolút rossz irány, mert az így létrejövő zenei érték alacsony lesz. Sok zongoristának az a téveszméje, hogy a drága és nagy hangversenyzongora önmaga adja a sajátos, jellegzetes hangzást, ezért nekünk csak az ujjainkat kell betanítani a zongorajátékra. De az emberi agy a zeneiség tekintetében sokkal összetettebb és felsőbb rendű bármilyen mechanikus szerkezetnél. Az agynak nincsenek olyan korlátai, mint a fának, a filcnek, és a fémnek. Fontosabb tehát az agyat tréningezni az ujjak izmai helyett, különösen mivel minden ujjmozgás az agy idegi impulzusaiból indul ki. A fenti kérdésre az a válasz, amit Mentális Játéknak (MJ) fogunk nevezni ebben a könyvben. A MJ egyszerűen annak a menete, ahogy a zenét elképzeljük az elménkben, vagy akár le is játszuk azt egy képzeletbeli zongorán. Látni fogjuk, hogy a MJ irányít gyakorlatilag mindent, amit csak a zenében teszünk: a tanulás menetét, a memorizálást, az abszolút hallást, az előadást, a komponálást, a zeneelméletet, előadásmódot, stb. Annyira körülvesz mindent, hogy nem lehetséges egyetlen fejezetben megmagyarázni, e helyett gyakorlatilag mindegyik fejezetben tárgyaljuk ebben a könyvben. Viszonylag nagyobb terjedelemben foglalkozunk vele a III.6.j fejezetben.

A MJ tette Mozartot (és az összes kimagasló zenészt) azzá, ami lett; őt tartják az egyik legnagyobb géniusznak, részben a MJ képességei miatt. Az a csodálatos a dologban, hogy ezt mind meg lehet tanulni! A szomorú történelmi tény azonban az, hogy túl sok tanulót sohasem tanítottak MJ-ra. Valójában ez a könyv lehet az első, ahol a MJ-nak hivatalos nevet adtak, habár ha te egy "tehetséges" zenész vagy, valahogy varázslatosan magad is fel kellett szedned mostanra. A Mentális Játékot már a zongoratanulás első évétől tanítani kellene, különösen a legkisebb gyerekeknek. A tanítás elkezdésének a legnyilvánvalóbb módja, hogy memorizálási készséget és abszolút hallást tanítsunk. A MJ művészete tulajdonképpen a közönség elméjének az irányítása a játszott zenén keresztül, ezáltal akkor működik a legjobban, ha az ember elméjéből ered. A közönség a MJ képességét olyan ritkaságként értékeli, ami csak azon kevés kiválasztott zenésznek adatik meg, akiknek az intelligenciája messze túlszárnyalja az átlagemberét. Mozart szinte biztosan tudatában volt ennek, és a MJ segítségével nagymértékben emelte az imázsát. A MJ abban is segít, hogy számtalan irányban fejleszd a zongoratudásodat, ahogy ebben a könyvben végig bemutatjuk. Például, mivel a zongorától távol is lehet a MJ-ot használni, gyakorlatilag megduplázhatod vagy megtriplázhatod a gyakorlási idődet a MJ segítségével, amikor nincs a közelben zongora. Beethoven és Einstein gyakran tűnt szórakozottnak, mivel az ébrenlétük legnagyobb részét MJ-ba mélyedve töltötték.

Ilyenformán tehát a MJ-ban semmi újdonság nincs, nem csak a neves zenészek és művészek, hanem gyakorlatilag minden szakember (pl. atléták, hivatásos katonák, üzletemberek, stb.) ki kell fejlessze a saját MJ-át, ha kiemelkedő akar lenni. Tulajdonképpen mindegyikünk ezt teszi folyamatosan! Amikor reggel felkeléskor gyorsan átfutunk a napitervünkön, MJ-ot végzünk, és ennek a MJ-nek az összetettsége valószínűleg nagyobb, mint egy Chopin Mazurkáé. Mégis egy pillanat alatt átfutunk rajta anélkül, hogy MJ-ként gondolnánk rá, mivel már a kora gyerekkorunk óta gyakoroljuk. El tudod képzelni, milyen katasztrófák történnének, ha sosem lenne elméletben napitervünk? Pedig tulajdonképpen ez történik, amikor a színpadra lépünk, és szólódarabot játszunk MJ gyakorlat nélkül. Nem csoda, hogy az előadók ennyire idegesek! Ahogy látni fogjuk, a MJ talán az egyetlen legjobb ellenszer a lámpaláz ellen - Mozartnál legalábbis feltétlenül működött.