Kromatika

A bebop stílust azzal jellemeztük, hogy a harmóniákat aknázzák ki, sok színezőhangot tartalmazó skálák kiválasztásával. A modális játékról azt láttuk, hogy az alapvető akkordhangokat hangsúlyozzák. Mindkét megközelítés ugyanazokat a hagyományos akkord/skála kapcsolatokat használja, vagyis a zenész választ egy skálát, ami valamennyire illeszkedik az adott akkordra, és nagyjából ezen a skálán belül maradva játszik. Egy másik megközelítés, hogy tartsuk fenn az akkordmenet érzetét, de játsszunk úgy, hogy nagyrészt kívül maradunk az akkordra illeszkedő skálákból. Ezt szokták néha kromaticizmusnak, magyarosabban kromatikus játéknak nevezni. Eric Dolphy ezt a megközelítést használta, amikor Charles Mingus-szal játszott, és néhány saját albumán is, mint pl. a Live At The Five Spot, vagy a Last Date. Ilyen kromatikus zenész még Woody Shaw és Steve Coleman is.

Mostanra már biztos játszottál "kívül", mondjuk egy Ab-t egy Cmaj7 akkordra, valószínűleg véletlenül. Ezek a hangok rossznak hangzanak, ha egy egyébként "belül" játszott dallamban halljuk őket. Amikor egy skálából alkotsz egy dallamot, akkor egy bizonyos hangzást akarsz elérni, amiből ez a rossz hang kilóg. De ha a dallamod leginkább a skálán kívül van, ugyanezek a hangok sokkal logikusabban hangzanak. Azt mondjuk erre: ha a skálán kívüli hangokat dallamosan használjuk, az konszonánsnak hangozhat (a disszonáns ellentéte).

A fent említett zenészek erősen ívelt dallamokat szoktak játszani. Más szóval a frázisaik nagy, illetve szokatlan hangközökből, és irányváltásokból állnak - a lépések, és skálaszerű dallamok helyett. Ez sokszor olyan hangzást eredményez, amiben a rossz hangok is tökéletesen természetesnek tűnnek. Érdekes, hogy a fordított helyzet is működik: a többségében kis (félhangos) lépéseket tartalmazó dallamok is jól szólnak, még ha sok rossz hangot is tartalmaznak. Ezeket a frázisokat szoktuk kromatikusnak nevezni.

A kromatikus játék közben is felhasználhatod az akkord/skála tudományodat. Például azt már tudjuk, hogy a Db líd skála általában nem a legjobb választás egy Cmaj7 akkordhoz, és nyilván van fogalmad róla, miért nem. Viszont ugyanezek a rossz hangok, ha dallamosan alkalmazzuk őket, egyáltalán nem olyan disszonánsak, és olyan harmóniai gazdagságuk van, ami nagyon modernné teszi a hangzást. Valójában még az egyszerű dallamötletek (pl. arpeggiók, vagy skálák) is összetettnek hangozhatnak így.

Ezeket az elgondolásokat gyakorolhatod az Aebersold albumokkal, a Band-In-A-Box-szal, vagy a zenész ismerőseiddel is. Az utóbbi esetben számíts néhány furcsa tekintetre. Az a mondás járja: nincs rossz hangjegy, csak rossz feloldás. Ez valóban megmagyarázza, miért hangzanak konszonánsnak a vezetőhangok, és a zárlatok, de én azt gondolom, sokan túlértékelik a hagyományos akkord/skála kapcsolatok által diktált játékot. Én ezt újrafogalmaznám: az egyetlen rossz hang az, amit nem akartál oda játszani! Minden hang jó, ha logikus környezetben van, és nem úgy hangzik, mintha véletlenül került volna oda. Igazából még a tévedésekben is van érték, csak annyi a trükk, hogy összetartozó egésznek hangozzon a játék.



All content copyright © The Outside Shore

Marc Sabatella / marc@outsideshore.com
P.O. Box 147151, Edgewater, CO 80214-7151