Chuan Chang - A zongoragyakorlás alapjaiELSŐ FEJEZET: ZONGORATECHNIKAII. A ZONGORAGYAKORLÁS ALAPLÉPÉSEI |
A
legfontosabb dolog a tempó növelésénél a relaxáció. A rexaláció azt jelenti, hogy csak azokat az izmokat
használjuk, amelyekre szükség van a játékhoz. Relaxálva olyan keményen
dolgozhatunk, ahogy csak akarunk. A relaxált állapotot főleg külön kezes
gyakorláskor könnyű elérni. A relaxáció két iskolájára kerülhet szóba. Az egyik
azt mondja, hogy hosszútávon jobb nem gyakorolni, mint a gyakorolni, akár a
legkisebb esetén. Ez a iskola a tanítás során megmutatja, hogyan kell relaxálni,
és leütni egy egyszerű hangot, aztán óvatosan továbbhaladni, csak a legkönnyebb
darabokat játszani, relaxálva. A másik iskola egyetért azzal, hogy a relaxáció
természetesen szükséges a technika szempontjából, de minden gyakorlási filozófiának ezalá rendelése nem a visz
megfelelő eredményre. A második szemléletnek jobbnak kell lennie, feltéve, hogy körültekintőek vagyunk a
lehetséges csapdákkal. Az emberi agy nagyon pazarlóan tud müködni. Még a legegyszerűbb feladatnál is a az arra fel nem készített agy, a test majdnem minden izmát használja. Hogyha a feladat nehéz, blokkolja az egész testet megfeszült izmok tömkelegével. A relaxáció érdekében tudatos erőfeszítéseket kell tennünk, hogy minden fölöslegesen feszült izmot ellazítsunk. Ez nem könnyű, mert az agy természetes müködésének ellentmond. Éppen annyit kell gyakorolnunk a relaxációt, amennyit a játékhoz mozgatjuk az ujjainkat. A relaxáció nem jelenti az “összes izom elengedését”; azt jelenti, hogy a fölösleges izmok lazák, míg azok amelyekre szükség van teljes erőbedobással működnek. Ehhez koordinációs képesség szükséges, amely sok gyakorlást igényel. Azoknak, akiknek a relaxáció újdonság, kezdhetik könnyebb darabbal, amelyet már megtanultak, és hozzágyakorolhatják a relaxációt. A III.7 fejezet párhuzamos sorok gyakorlatai segítenek a relaxáció gyakorlásában. A relaxáció ráérzésének egy módja, hogy gyakorlunk egy párhuzamos sort, és addig gyorítjuk, amíg kialakul a feszültség, majd próbálunk relaxálni; szükségünk lesz kar, csukló..stb. mozgások, helyzetek megtalálására ahhoz, hogy ez lehetséges legyen; ha megtaláltuk, érezzük a feszültség kiáramlását a kezünkből, ahogy játszunk. Hagynunk kell ellazulni a test különböző funkcióit, mint a légzés vagy a periodikus nyelést. Néhány tanuló abbahagyja a légzést, amikor nehéz részeket játszik, hogy a játékra koncentrálhasson. Ha relaxált állapotban vagyunk, képesnek kell lennünk arra, hogy irányítsuk a test természetes funkcióit, miközben képesek vagyunk koncentrálni a játékra is. Lentebb, a 21. fejezetben elmagyarázzuk, hogyan használjuk a hasi légzést megfelelően. Ha a torkunk kiszárad egy nehéz gyakorlás után, azt jelenti, abbahagytuk a nyelést. A stressznek jelei vannak. Sok tanuló, aki nem tanult relaxálni, azt gondolja, hogy sok ismétlő gyakorlás valahogy átalakítja a kezüket, és így tudnak játszani. A valóságban, ami gyakran történik, hogy a kezek véletlen belebotlanak a helyes mozgásba, ami a relaxációhoz kell. Ezért van, hogy néhányan gyorsan elsajátítanak különböző tudást, amíg mások meg ugyanazzal küzködnek. A relaxáció tehát az ingatag egyensúly egy állapota: ahogy megtanulunk relaxálni, könnyebb lesz a játék, amely által könyebb lesz a relaxáció, s így tovább. Ez megmagyarázza, hogy a relaxáció, miért akkora probléma egyeseknek, míg az teljesen természetes mások számára. De a legcsodálatosabb hír – bárki megtanulhat relaxálni ha megfelelően tanítják. A relaxáció energia megtartás. Két módon tarthatjuk meg azt: (1) ne használjuk a nem szükséges izmokat – főleg az ellentétes izmokat ne, (2) állítsuk le minél előbb azon izmok működését, amelyek már elvégezték a feladatukat. Hadd mutassuk be ezt az egy-ujjas gravitációs ejtéssel. Az (1) a legkönnyebb; csak hagyjuk, hogy teljesen a gravitáció irányítsa az ejtést, amíg az egész test kellemes nyugalomban van a széken. Aki nem relaxál, meg fogja feszíteni ellentéstes izmait: azokat, amelyek emelik, illetve amelyek lefele viszik a kezet. A (2)-hoz el kell sajátítanunk egy új szokást, ha még nem rendelkezünk azzal (kezdetben kevesen rendelkezenek). Azt a szokást, hogy ellazítjuk minden izmunkat, amint elértük a billentyűfeneket. A gravitációs ejtés alatt hagyjuk, hogy a gravitáció húzza lefele a kezünket, de a billentés végén meg kell feszíteni az ujjainkat, egy pillanatra, hogy megállhasson a kezünk, aztán gyosran el kell lazítanunk az összes izmot. Ne emeljük a kezet, csak hagyjuk kényelmesen pihenni a zongorán, csak éppen ahhoz elegendő erővel, hogy tartsuk a kar súlyát. Bizonyosodjunk meg róla, hogy nem nyomjuk lefele. Ez nehezebb, mint gondolnánk, elsősorban azért, mert a csukló a levegőben van, ugyanazokat az izomkötegeket használjuk az ujjak feszítéséhez, a kar súlyának megtámasztásához és ugyanazt a lefele nyomáshoz. Ellentétes izmok megfeszítése a fő oka a feszültségnek. Ha egy zongorista nem foglalkozik vele, az irányíthatatlanság súlyosbodhat, és sérülhez is vezethet. Éppen ahogy meg kell tanulnunk az ujjainkat, kezeinket függetlenül irányítani, éppúgy meg kell tanulnunk ezt az egyes izmainkkal, mint nyújtás és feszítés, függetlenül. A legrosszabb következménye a feszültségnek, hogy egy olyan harcba visz minket, amelyet nem nyerhetünk meg, mert az ellenfél pontosan olyan erős, amilyenek mi vagyunk – nevezetesen mi magunk. A saját izmaink dolgoznak a testünk ellen. És minél többet gyakorlunk, annál nagyobb a probléma. Elég súlyossá válhat ahhoz, hogy sérüléshez vezessen, mert “az izom erősebb lesz, mint a test anyagának ereje”. Ezek gyakorlása nélkül, néhányaknak fárasztó az izmok ellazításával törődni; általában megfeldkezünk lazításról, a szükséges feladat elvégzése után. Azonban gyors ujj-munkánál, gyorsan kell relaxálnunk; különben az ujjak sosem jutnak pihenéshez, vagy nem készülnek fel a következő hangra. Jó gyakorlat a gyors relaxáció gyakorlásahoz, hogy egy billentyűt leütünk, majd ugyanazt, meglehetősen hangosan, ugyanazzal az ujjal. Most alkalmaznunk kell egy felfele, illetve lefele erőt, és meg is kell szüntetnünk. Amikor megszüntetjük, éreznünk kell újra, amit a gravitációs ejtés végeztével éreztünk. Úgy fogjuk találni, hogy annál nehezebb játszani a hangot, minél több relaxácós időt igényel. Gyakoroljuk a relaxációs idő csökkentését. Ami csonálatos ezekben a relaxációs módszerekben, hogy rövid gyakorlási idő után (talán néhány hét), automatikusan a játékunk részévé válnak, még azokban a darabokban is, amelyeket már megtanultunk, amikor elkeztünk figyelni a relaxációra. Relaxáció (beleértve az egész testet), a kar súlya (gravitációs ejtés), a gondolkodás nélküli ismétlés elkerülése Chopin kulcs tanítási elemei voltak. A relaxáció haszontalan, hacsak nincs zenei játékkal összekapcsolva; tény, Chopin ragaszkodott a zenei játékhoz a technika elsajátítása előtt, mert tudta, hogy a relaxáció, a zene és a technika elválaszthatatlanok. Talán ezért van, hogy a legtöbb Chopin mű (nemúgy, mint Beethove mű) egész különböző tempókban játszható. |
Vissza a tartalomjegyzékhez
Másolat készítése csak a szerző neve, és e szerzői jogi nyilatkozat szerepeltetésével engedélyezett! Copyright © 2009, copy permitted if author’s name, Chuan C. Chang, and this copyright statement are included. A magyar változat a Szerző Jogi Törvény védelme alatt áll. Minden jog fenntartva! |