Jazz alapfogalmak

Most, hogy már hallgatod a jazz-t, itt az ideje, hogy tudatosítsd is, amit hallasz. A legfontosabb szempontok a szerkezet, a swing lüktetés, és a kreativitás.

Szerkezet

A bebop kora óta a legtöbb jazz szerzemény struktúrája a klasszikus zene szonátaformájához hasonlít: az expozíció, vagy egyszerűbben mondva a téma (lehetőleg megismételve), a téma kifejtése, és a visszatérés, többnyire egy kódával zárva. A bevezetés (ha van) meghatározza a darab tonalitását; az expozíció maga a fő dallam; a kifejtő részben a szerző kibővíti a téma ötletét; a visszatérés a fő téma megismétlése; és a kóda a befejezés. A jazzben ezeket a részeket másként nevezzük: intró, téma (gyakran ismétléssel), a szóló rész, a vége téma, és esetleg a kóda vagy lezárás. Az intró meghatározza a hangulatot; a téma a fő dallam; a szóló részben a szólisták a dallamra és/vagy a szám akkordmenetére improvizálnak; a vége téma a téma újbóli kifejtése; és a kóda vagy lezárás a befejezés.

Habár nem minden darab követi ezt a formát, a tradicionális jazz zenék túlnyomó többsége tartja magát hozzá. A szólók alatt a ritmusszekció általában tovább folytatja a téma harmóniaszerkezetét, és a szólisták körökre osztva rögtönöznek rá. Az akkordmenet egyszeri végigjátszását nevezzük 1 körnek (esetleg kórusnak), és a szólisták több ilyen kört is játszhatnak. Ebből a szempontból nézve a klasszikus zenei "téma és variáció" forma szintén hasonlít. Mindegyik szólista a témának egy rögtönzött változatát játssza.

Mint ahogy a kifejtést tartják a klasszikus szonáta legfontosabb részének, úgyanígy a jazz legjellegzetesebb része az improvizáció. Amikor legközelebb hallgatsz egy darabot, próbáld meg magadban énekelni a témáját a szóló alatt. Észre fogod venni, hogy néhány szólista, különösen Thelonious Monk és Wayne Shorter a szólóikat legalább annyira építik a téma dallamára, mint az akkordmenetre. Azt is észreveheted, hogy néhányan magát a témát is szabadon kezelik. Például Miles Davis, Coleman Hawkins, Sonny Rollins és John Coltrane különösen mesterien viszik bele a személyiségüket még a témába is.

A témának (angolul head, ejtsd: hed) két gyakran előforduló formája van. Az első a blues-forma, ami általában tizenkét ütem hosszú. Sokféle változata van a blues akkordmeneteknek, de a legtöbbnek az alapja a három négyütemes frázis. Eredetileg a második frázis az első ismétlése, és a harmadik egy válasz ezekre, bár ezt a formát ritkán emelik át a jazz-be. Esetleg olvasd el a blues akkordmenetek részt, az segíteni fog, hogy hallás alapján rá tudj ismerni a blues számokra. A számcímek és kottajegyzetek is el szokták néha árulni, melyik szám alapul a blues-ra. Ilyen stílusú jól ismert jazz zenék: Now's The Time, Billie's Bounce (Charlie Parker), Straight, No Chaser, Blue Monk (Thelonious Monk), Freddie Freeloader, All Blues (Miles Davis).

A másik gyakori jazz szerkezet az AABA forma, ami elsősorban a századfordulótól a rock and roll megjelenéséig volt divatos a populáris zenében. Ebben két különböző rész van, mégpedig a verse (ejtsd: verze, A-rész), és a bridge (ejtsd: bridzs, B-rész). A szerkezet tehát: verse 1, verse 2, bridge, verse 3. A verse részek egyformák, csak a szövegük változik, és esetleg az utolsó két ütem. Egy példa az AABA formára az "I Got Rhythm" George Gershwin-től. Jazz számok százai alapulnak az I Got Rhythm akkordmenetére, mint pl. az Anthropology Charlie Parker-től, és az Oleo Sonny Rollins-tól. További számok AABA formában: Darn That Dream - Jimmy Van Heusen, és a There Is No Greater Love - Isham Jones. Ezeket, és a hasonló népszerű dalokat, melyek a század első feléből származnak, és azóta is sok jazz muzsikus játssza őket, standard-eknek nevezzük.

Ezek a szerkezetminták persze csak útmutatók. Az olyan zenészek, mint Cecil Taylor már régen megmutatták, hogy a zenész igenis ki tudja fejezni magát ilyen megkötött formák nélkül is, sőt valójában a kötöttség nélküli kifejezések sokkal személyesebbek. Nem azért írtam le ezeket a szerkezeteket, hogy csak ezeket szabad használni, hanem hogy megmutassam, milyen zenei összefüggéseket használ sok zenész. Azt kell megtanulnod, hogy ha más zenészek hangzóanyagait hallgatod, fel tudd fedezni a struktúrákat, ha vannak. Azt is magadnak kell eldöntened, hogy milyen szerkezeteket fogsz te használni a játékodban.

Swing

Az első lépés a zene nagyobb megbecsülése felé a zene szerkezetének megértése. A továbbiakban zenei példákkal fogsz találkozni. De mielőtt egy nagy fejest ugranál az elméletbe, rá kell érezned a swing lüktetésére. Részben ezért is kell olyan sok zenét hallgatnod, mivel gyakorlatilag lehetetlen a swinget tudományosan megtanítani. Azért megpróbálom elmagyarázni, hogy mit kell meghallanod, és megvalósítanod a saját játékodban.

Definíció

A swing legalapvetőbb eleme a swing nyolcadhang. A klasszikus zenében 4/4 metrumban egy ütemnyi nyolcad azt jelenti, hogy egy ütésre két nyolcadhang jut. Ezt a stílust nevezzük egyenes v. sima nyolcadosnak. Játssz le egy C dúr skálát (C, D, E, F, G, A, B, C) egyenletes nyolcadhangokkal. Ha van metronómod, állítsd be a sebességét 96 BpM-re (Beats per Minute, ejtsd bítsz per minit = percenkénti leütések száma). Amit hallasz, azok a negyed hangok: egy-két-hár-négy. Oszd fel ezeket magadban kétfelé: egy-és-két-és-hár-és-négy-és.

Egy gyakori megközelítés a swinghez a triolákat használja. A leütéseket oszd fel magadban így: egy-és-a-két-és-a-hár-és-a-négy-és-a. Hangokat csak a negyedeken (a számokon), és az "a"-kon játssz. A számokra (egy, két, hár, négy) játszott hang kétszer olyan hosszú lesz, mint a többi. Ez úgy fog hangzani, mint a morze kódban a vonal-pont-vonal-pont-vonal-pont-vonal-pont, és ez így eléggé túlzó közelítés a jazz swinghez. Valahol az egyenletes nyolcadok (1:1 arány az első és a második hang között) és a triolák (2:1 arány) között van az igazi swing nyolcad. Nem lehet pontos arányt mondani, mivel az változik a tempótól, és a darab stílusától függően. Általában gyorsabb tempónál a swing az egyenletes nyolcadokhoz közelít. A bebop előtti időkben a játékosok sokkal erősebb swing-et játszottak, mint utódaik. A leütés második hangját ki kell hangsúlyozni, és általában a második és a negyedik leütést magát is. Ennek a hangsúlynak az erőssége szintén a helyzettől és a játékostól függ.

Használják ezen kívül a leütés elé-, és mögé-játék technikát. Amikor Dexter Gordon játszik, egy kicsit megkésve fújja a hangokat, azokat is, amelyeknek egyébként leütésre kellene megszólalniuk. Ezt a megszólaltatást laying back-nek (ejtsd: léjin bek) szokták nevezni. A zenének egy kicsit nyugodtabb hatást kölcsönöz, míg a kicsivel az ütem elé tett hangok ennek a hatásnak az ellentétét fejtik ki. A bőgősök sokszor játszanak a leütés elé, főleg gyorsabb tempóban, ezzel vezetve, húzva a zenét.

Nem minden stílus használja a swinget. A legtöbb latin jazz stílus, és sok fusion, illetve modern stílus egyenletes nyolcadokat használ, vagy csak gyenge swing lüktetést. A shuffle (ejtsd sáfl), és néhány másik rock stílusban erőteljes swinget használnak. Figyeld meg alaposan a különféle stílusú felvételeket, és vedd észre a különbségeket. Ne hidd, hogy a swing egy egyetemes állandó.

A swing gyakorlása

A jazz játék legnehezebben megtanulható része a természetesen hangzó swing nyolcadok megszólaltatása, mert sajnos amíg nem megy jól, elég fájdalmasan tud szólni. Van azonban néhány módszer, amivel át lehet evickélni ezen a korai stádiumon.

Ha jól odafigyelsz más zenész játékára, valószínűleg könnyebben tudod meghallani a swinget, mint lejátszani. Ezért erősen javaslom, hogy készíts felvételeket a saját swing játékodról különféle tempókban, aztán hallgasd vissza ezeket. Így saját magad tudod megítélni, hogy az eredmény természetes vagy erőltetett. Szokták mondani, hogy ha nem tudsz zenei kíséret nélkül swingelni, nem tudsz swingelni. Fontos, hogy kialakítsd a koncepciódat, mert akkor később sem fogsz összezavarodni a kísérő zenészek játékától.

Függetlenül attól, hogy mit játszol, művelned kell a swingedet is. Amikor skálázol, ne csak a hangok eltalálására figyelj, hanem a lüktetésre is! Próbáld különféle ritmusokban játszani a skálahangokat! A skálázás mellett más gyakorlatok, számok gyakorlása közben is ügyelj a swingre. A fakebook-ok, illetve a gyakorló tankönyvek sok erre alkalmas darabot tartalmaznak. Az is fontos még, hogy ne csak folyamatos nyolcados lüktetésű darabokat játssz, hanem olyanokat is, amelyekben hosszú, kitartott hangok, és szünetek vannak. Ha csak nyolcadhangokkal gyakorolsz, az túlzottan racionálissá, kiszámítottá teheti a swingedet.

Habár fontos, hogy egyedül is jól játszd a swinget, ez elsőre nem könnyű. A koncepciód kiműveléséhez segíthet, ha a játékodat zenekari kíséretben is hallod. Időnként jól jön egy ritmusszekció kísérete. Ha megszerezted a Band-In-A-Box-ot, beállíthatod, hogy körbe-körbe játsszon neked C dúr kíséretet. Erre játszhatsz, vagy improvizálhatsz C dúrban, miközben a swingedet fejleszted. Az Aebersold-felvételek is tartalmaznak kíséretet, de ezekben sűrű akkordváltások vannak, és így túl bonyolultak erre a célra. Van azonban néhány olyan felvétel a sorozatban (pl. az 1., 16., 21., 24, vagy az 54-es számú), amelyik kezdők számára készült. Emellett hasznos útmutatókat is találsz a hozzájuk tartozó könyvben, különösen az első négyben.

Ha van zenésztársad, felvevő magnód, vagy szekvenszered (olyan eszköz, vagy számítógép program, amivel a lejátszott hangokat rögzíteni lehet, és aztán ismételve visszajátszani), saját kíséretet is alkothatsz. A swing dobolás alapvetően a lengő cintányér, és a lábcin ritmikájából áll. A lengőcin játéka - mint a ritmus alapja: 1-2-és-3-4-és-, fonetikusan: ding-ding-di-ding-ding-di-. A nyolcadhangokat természetesen swingelni kell. A lábcint össze kell csukni a 2-nél és a 4-nél. A walking bass-t (ejtsd: vóking béjsz, sétáló basszus) néhány egyszerű szabály betartásával produkálni lehet. Először is: negyedhangokat kell játszani. Másodszor: a hangok maradjanak a kis C alatti két oktávos tartományban. Harmadszor: a hangokat az éppen használt skálából válogasd. Negyedszer: a hangok lehetőleg lépésekre legyenek egymástól, de néha lehet egy-két ugrás is. Például C dúrban így néz ki egy walking bass sor: C, D, E, F, G, E, F, G, A, B, A, G, F, E, D, B, C. Sok türelem kell ahhoz, hogy magnóra vegyél egy kíséretet, mert elég hosszan kell jól játszanod, hogy ne kelljen később folyton visszatekergetni, miközben rájátszol. A szekvenszerrel körbe lehet játszatni (loop) egyes részeket, így elég néhány ütemet felvenni.

Kreativitás

A rögtönzés lényege a kreativitás. A rögtönző zenésznek mindenekelőtt ezt kell a szeme előtt tartania. A cél az, hogy a fejedben meghallj valami érdekeset, és azt azonnal le is tudd játszani. Ennek a törekvésnek csak az egyik eleme a zeneelmélet ismerete. Az elméleti tudásoddal le tudod fordítani a füled által hallott hangokat, úgy, hogy már régebbről ismert hangokhoz/megszólaláshoz kapcsolod őket. Egy másik ilyen elem a technikai jártasság a hangszereden. Ez abban segít, hogy pontosan meg is tudd valósítani, amit elképzeltél. De ami egyáltalán lehetővé teszi, hogy érdekes ötleteid legyenek, amikkel kezdeni tudsz valamit, az az inspiráció, az ihlet. Az alkotó ihlet szikrái különböztetik meg az igazi művészt az egyszerű zeneiparostól. Habár nincs az a könyv, ami le tudja írni, hogyan légy kreatív, mégis megpróbálok rávilágítani a kreativitásra, megmutatva azt, ahogy az az improvizációhoz kapcsolódik.

A zenealkotás folyamata

Clark Terry trombitás így fogalmazza meg a zenei alkotást: "utánzás, befogadás, újítás". Más zenészek hallgatásával olyan ötletekhez juthatsz, amit később továbbfejleszthetsz. Azzal, hogy tökéletesen le tudod utánozni más játékát, egy jó lépést tettél afelé, hogy ki tudd fejezni önmagad. Ezek után meg kell értened, hogy miért is szólnak úgy azok a hangok, ahogy szólnak. Így amikor egy bizonyos hangzást, sound-ot (ejtsd: száund) szeretnél alkalmazni, tudni fogod, hogyan érjed el. A következő részekben magyarázott elméleti anyag ismeretében rendezni tudod gondolataidat, és segít a sound-ok felismerésében. Ne felejtsd el azonban, hogy az analizálás csak egy segítség a zenealkotásban, nem helyettesíti azt. Ezt két jó hasonlattal is példázni lehet: a beszédnyelvekkel és a matematikával.

Amikor beszélni kezdtél, mások beszédét figyelted, és utánoztad. Először tudat alatt használtad a nyelvtant, aztán végül az iskolában, a magyarórákon tanultad meg a szabályait. A szókincsed az első szavad kiejtése óta bővül. Az írott szóban és az élő beszédben egyaránt használod a nyelvtani tudásodat, a szókincsedet, és a jártasságodat az adott témában. De hogy valami érdekeset mondj vagy írj, kell legyen egy bizonyos szintű inspirációd. Nem elég egyszerűen csak a megfelelő szavakat nyelvtani helyességgel egymás mellé tenni. Általában fontosabb, amit mondasz, mint ahogy mondod, bár a nyelv megfelelő használata segít, mogy megértesd magad. A zenében az elméleti tudás és az alapismeretek a komponálás és a rögtönzés eszközei, de a sikerhez a legfontosabb adalékot az inspiráció adja. Nem elég egyszerűen csak a "megfelelő" hangokat játszanod, érdekes zenét is kell játssz. Azt mondják, a jazz-rögtönzés olyan, mint egy történet elmesélése, és, mint egy jó történetnek, ennek is jól szerkesztettnek kell lennie, és valami érdekeset is kell mondania a hallgatóknak.

A matematikában is döntő lehet a kreativitás. Ha megtanulod a különböző tételeket, formulákat és egyenleteket, az még önmagában nem elég arra, hogy megoldj egy matematikai problémát, integrálj egy bizonyos függvényt, vagy egy új elméletet állíts fel. Szükség van egy kis találékonyságra, hogy alkalmazni tudd az elméleteket. Gyakran segít, ha ismersz hasonló, már megoldott problémákat, ez jó kiindulópont lehet. Az is segít, ha van már saját tapasztalatod a témakörben. De még a legegyszerűbb matematikai probléma megoldásához is szükség van eredeti gondolatokra. A jazzben ugyanígy: más zenészek munkásságát ismerve könnyebben el tudsz indulni, és az elméleti tudásanyagod irányokat ad, de ahhoz, hogy ténylegesen rögtönözni tudj, kreativitás kell. Mint ahogy egy hosszú számoszlop sem különösen érdekes, még ha a számok pontosan össze is vannak adva, ugyanúgy unalmas egy olyan improvizáció, amely csak skálákat, és előre betanult frázisokat tartalmaz.

A zenei önkifejezésed abban a zenei "halmazban" mozoghat, amit a zenehallgatási tapasztalataid, az elméleti tudásod, és a hangszeres gyakorlottságod határoz meg. Ezért ezt a halmazt folyamatosan bővítened kell sok-sok zenehallgatással, a hallott zene elemzésével, és annyi gyakorlással, amennyi időd csak van. És az utolsó komponens, az inspiráció. Nos, ezt magadnak kell megtalálnod!

A játék

Ha mostanáig még nem kezdtél el, most már ideje, hogy elkezdj improvizálni. Ugyanazokkal a módszerekkel érdemes elindulni, mint a swing gyakorlásnál: először kíséret nélkül egyedül, lehetőleg felvevő magnóval, aztán valamilyen ritmusszekciós kísérettel. Band-In-A-Box, Aebersold-felvételek, vagy csináld-magad kíséret, bármelyikük nagy hasznot hoz.

Az első alkalommal legjobb, ha választasz egy hangnemet, amiben viszonylag könnyen boldogulsz, aztán játszd, ami éppen az eszedbe jut. Kis dallamocskákat találj ki, főként a kiválasztott skála hangjait felhasználva. Nem kell folyamatosan játszanod, inkább arra koncentrálj, hogy magadban, belül hallj meg valamilyen rövid frázist, aztán próbáld meg azt hangosan is lejátszani. Ne zavarjon, hogy ez esetleg több másodpercnyi szünetet jelent a frázisok között. Miles Davis mindig is így játszott!

Próbáld ki egyszer, hogy miközben egy bizonyos hangnemben rögtönzöl, játssz olyan hangokat, amik nincsenek a skálában. Ezt úgy nevezik: kívül játszani (a skálán). Észre fogod venni, hogy ez néha természetesnek hangzik, másszor disszonáns, durván szól. Az elméleti fejezet elmagyarázza, miért is van ez így, de a végső ítélőbíró a saját füled. Ha már végképp kifogytál az ötletekből, válts hangnemet. Megpróbálhatsz úgy is rögtönözni, hogy egyáltalán nem használsz hangnemet. Én úgy hiszem, ennek ugyanolyan természetesen kell mennie, mint ahogy a hangnemen belüli improvizálásnak.

Egy jó módszer ötletszerzésre, ha más zenészek szólóit lekottázod. Megvizsgálhatod a szóló szerkezetét, hogyan használja az illető az akkord/skála kapcsolatokat (ld. később), és mindezt megpróbálhatod alkalmazni a saját játékodban is. A kezdők számára a legjobb ilyen szóló Miles Davis-é a So What c. számban, a Kind Of Blue lemezről. Az akkordmenet egyszerű: 16 ütem D moll, 8 ütem Eb moll, végül még 8 ütem D moll. Miles dallamait viszonylag könnyen le lehet jegyezni hangról hangra. Az elmélet fejezetben megismerheted a keretet, amiben Miles játszik, de a szóló lejegyzésével megtudhatod, mit csinált ő ebben a keretben.

Egy másik módszer, amivel szóló közben ötletekhez juthatsz, a pattern-ek (ejtsd ugyanígy) alkalmazása. A pattern olyan rövid frázis, amit a szólista előre alaposan begyakorol, és az adott akkordváltás helyén bele tudja építeni a szólójába. Persze az improvizáció jóval több annál, mint pattern-ek sorba fűzése. Mégis nagyon jó dolog a patterneket gyakorolni, mivel így fejlődik a játéktechnikád, és a füled, különösen, ha mind a tizenkét hangnemben gyakorlod őket. Sok könyvben találhatsz hasznos patterneket, például a Jerry Coker-féle Patterns For Jazz című kötetben is.

A bebop korában, és azóta is sokszor alkalmazzák az "idézést". Az előadó egy felismerhető frázist tesz bele egy másik szerzeményből, vagy egy jól ismert improvizációs felvételből a saját rögtönzésébe. Nevezik ezt közbeszúrásnak is. Biztosan hallottál már ilyet valamelyik szólistától. Sokszor humoros felhangja van az idézetnek, főleg ha pl. a beidézett rész a "János bácsi a csatában..." c. szerzeményből származik...

A kezdő rögtönző zenész számára a legnagyobb akadály a gátlások leküzdése. Eleinte azt érezheted, hogy nem jut semmi zenei ötlet az eszedbe. Ha már egész jól megy a gyakorlás, és elhatározod, hogy más zenészeket is felkeresel, lehet, hogy ügyetlennek fogod érezni magad előttük. Miután velük nyugodtan tudsz már játszani, ideges leszel, amikor a közönség elé lépsz. Sajnos nincs csodaszerem ezek ellen. Csak azt tudom javasolni, hogy minél többet próbálj színpadon játszani, folyamatosan erőltesd magad, kockáztass!



All content copyright © The Outside Shore

Marc Sabatella / marc@outsideshore.com
P.O. Box 147151, Edgewater, CO 80214-7151