A basszus

Egy hagyományos ritmusszekcióban a basszus funkciója eltér egy akkordhangszerétől. Neki is az akkordmenetre kell játszania, hasonlóan pl. a zongorához, de azzal ellentétben a basszus általában az alaphangot, a tercet, és a kvintet hangsúlyozza, nem pedig a bővítéseket, alterációkat. A hagyományos jazz formációkban - a dobhoz hasonlóan - a basszusnak nagy szerepe van a tempó megtartásában, sőt talán még nagyobb is a dobnál. Ezért is játsszák a basszisták a leginkább negyedekből álló walking bass-t, vagy olyan ritmusokat, ami a leütéseket erősen hangsúlyozzák.

Ebben a vonatkozásban a basszusjáték megtanulása könnyebbnek tűnik, mint a szólózás, vagy az akkordkíséret. Nem kell gondolkozni a ritmikán, és a választható hangok köre is jóval kisebb. Ha nagy basszistákat hallgatsz, mint pl. Ray Brown-t, vagy Paul Chambers-t, hallani fogod, hogy a játékuk nagy része nem áll másból, mint negyedhangokból, és skálaszerű dallamból.

Ha egy zongorista szóló felállásban játszik, gyakran gondoskodnia kell a saját basszuskíséretéről. Ezért a zongoristáknak is meg kell tanulniuk jó basszust vezetni.


A walking bass

Van néhány egyszerű irányelv, amivel jól hangzó basszus szólamot lehet kapni. Először is, az akkord első negyedére az alaphangot szokás játszani, az előző negyedre pedig egy ettől lépésre levő hangot. Pl. ha egy F7 az ütem első negyedén szólal meg, általában F-et fogsz arra a negyedre játszani, az előző ütem utolsó negyedére pedig E, Eb, G, vagy Gb hangot, az előző akkordtól függően. Ha az előző C7 volt, akkor az E és a G is jó, mert mindkettő benne van az ide tartozó C mixolíd skálában. De gondolkodhatsz a C FE szűkített skálában is, és akkor jó az Eb, vagy a Gb is. A Gb hang egyben a domináns akkord alaphangjának a tritónusza is, és - ahogy már beszéltünk erről - jó rávezetést ad, így a Gb különösen jó választást jelenthet. A hangnak nem kell feltétlenül az akkord környezetéhez igazodnia, gondolhatunk rá úgy is, mint a következő ütem első negyedére vezető hangra.

Ezt a két irányelvet követve két hangunk már meg is van minden akkord alá. Néhány dalban, mint pl. a rhythm changes jellegűekben, nem is jut több egy-egy akkordra, ezért a basszus szólam szinte teljesen meg is van kötve az akkordmenet által. Persze a zenész általában szeretné a szólamát variálni. Nem kötelező az alaphangot játszani az 1-re, és nem is muszáj lépéssel megközelíteni azt, ezek csak irányadók a kezdetekhez.

Ha több, mint két ütemed van egy akkorddal, akkor az egyik lehetőséged az, hogy egy megfelelő skálából választasz hangokat, többnyire lépésben haladva benne. Pl. C7 F7 akkordmenetnél, ha mál eldöntötted, hogy "C, x, x, Gb" hangokat fogsz játszani a C7-re, akkor az x-ek helyére D-t, és E-t játszhatsz a domináns líd skála szerint, vagy Bb-t és Ab-t az alterált skála szerint. E két választás bármelyike jó az egészhangos skála szerint is. Egy másik népszerűbb megoldás lehetne a "C, D, Eb, E", ahol az Eb hang átvezetésként szolgál a D és az E között. Nyilván fogsz még találni más patterneket is, amelyeket sokszor fogsz majd alkalmazni. A szólók patternekből való felépítése többnyire lenézett dolog, mert ott a zenésztől maximális kreativitást várnak el. A kíséretben viszont ugyanez egy hatékony mód az akkordok körülírására, csakúgy, mint az akkordjátéknál használt sémák. Egy basszusjátékostól azt várják el, hogy jóformán az egész darab minden ütemének minden negyedére játsszon, rendszerint fontosabb a stabilitás és a megbízhatóság, mint a találékony játék.

Nyugvópont

A nyugvópont (sokszor röviden csak "pedal"-nak nevezik) egy olyan basszus szólam, ami egyetlen hangon marad, miközben a harmóniák változnak fölötte. Bizonyos dalok, mint pl. John Coltrane "Naima"-ja a Giant Steps albumról, határozottan előírják a nyugvópontot. Kottában ezt "Eb pedal" felirattal jelzik az első négy ütem alatt, vagy beleírják az akkordokba a következőképpen:

| Dbma7/Eb | Ebm7  | Amaj7#11/Eb Gmaj7#11/Eb | Abmaj7/Eb |.

Ha egy számban előírják a nyugvópontot, az legtöbbször azt is jelenti, hogy a walking bass helyett egész ütemes hangokat játssz.

Persze magadtól is játszhatsz nyugvópontot. Egy ii-V-I menetben az V-re gyakran használhatod a kvinthangot, pl. a | Dm7 | G7 | Cmaj7 | akkordmenet alatt végig játszhatod a G-t, de lehet csak az első két ütemben is. A Dm7 akkord alatti G basszushang az akkord funkcióját G7sus akkorddá változtatja, a következő G7 pedig utánozza a klasszikus zenében használt késleltetést, mivel ott mindig így oldódik a sus akkord. Ha egy számban többször váltakozik a ii és az V (pl. | Dm7 | G7 | Dm7 | G7 | Dm7 | G7 | Dm7 | G7 |), ott is használhatod ugyanezt.

Ellenpontozás

Scott LaFaro a korai 1960-as években egy kisebb forradalmat indított a jazz-basszusjátékban, az ellenpontozásával. Az ő basszusai majdnem akkora ritmikai és dallami érdekességet hordoztak, mint maga a szóló, vagy a dallam, amit kísért velük. Ez a játékmód összezavarhatja a szólistát, és a közönséget is, de sokan izgalmasnak találják a hatást.

Az ellenpontozás egyik jó lehetősége a balladákban, és a középtempós swing-ekben rejlik, ahol a dallam hosszú hangokból vagy szünetekből áll. Az egyik leghíresebb példa Scott LaFaro ellenpontozása a "Sunday At The Village Vanguard" c. albumon, a "Solar"-ban hallható, melyet Bill Evans-szel és Paul Motian-nel vett fel. A dallam főleg negyedhangokból áll, a frázisok végén egész ütemes hangokkal. Scott hosszú hangokat játszik, amikor a dallam mozog, és mozgó szólamot, amikor a dallam áll.

Bob Hurst másképp közelíti meg ugyanezt a témát. Ahelyett, hogy dallamilag és ritmikailag önmagában is érdekes szólamokat játszana, az ő játéka ritmikai feszültséget kelt az ütemmel szemben. Az egyik gyakori megoldása az, hogy hat hangot játszik négynegyedes ütemben, vagyis ütemenként két db. negyedes triolát. Ez úgy hangzik, mintha ő háromnegyedben lenne a zenekar négynegyede ellen. Ezt az ellenpontot elég nehéz fenntartani hosszú ideig, és a gyakorlatlan zenészeket jól össze lehet vele zavarni.

Az ellenpontozásnál is tartsd észben, hogy te, mint basszusjátékos egy kísérő zenész vagy, és a fő feladatod a lekísért zenészek támogatása. Ha a többiek megzavarodnak az eredményezett hangzástól, vagy elegendő ritmikai feszültséget hoznak maguktól is, akkor oda nem ez a legjobb basszusjátékmód. Neked kell megítélned, hogy mikor teszel jót a zenének az ellenpontozással.

Más basszus-patternek

A fent leírt technikákat a legtöbb jazz stílusban alkalmazni lehet. Néhány stílusnak viszont sajátos követelményei vannak a basszussal szemben. A felezett játék (two-beat feel, vagy half-time feel) annyit jelent, hogy csak az ütem első és harmadik negyedére kell játszani. Ezt legtöbbször a standard-ek első témájára szokás használni. 3/4-es ritmusban játszhatsz walking bass-t is, vagy tehetsz csak egyetlen hangot minden ütem első negyedére. A latin jazz stílusok többsége egy egyszerű pattern-t használ, az alaphang és a kvint váltogatásával. A brazil eredetű bossa nova például az alaphangot használja az egyre, és a háromra, és egy nyolcados felütést tesz a kettő, és a négy után, vagy ez utóbbi helyett magát a négyet játssza. A szintén brazil szamba hasonló ehhez, de ott a basszust duplázva játsszák, vagyis úgy, mintha a tempó kétszer olyan gyors lenne. Az alaphang itt is az egyre és a háromra kerül, a kvint pedig a kettőre és a négyre, előttük egy-egy tizenhatodos felütéssel. A mambó, és a többi kubai stílus a kettő utáni felütést, és a négyet hangsúlyozza, és a négy átnyúlik a következő ütem egyére is.

Az összes létező stílus részletes leírása itt most esélytelen lenne. Van más irodalom, amely segíthet különféle stílusokban pattern-eket alkotni, az egyik ilyen az "Essential Styles For The Drummer And Bassist" címet viseli. Én itt csak ismételni tudom Clark Terry tanácsát: "utánzás, befogadás, újítás". Hallgass annyi különböző stílust, amennyit csak tudsz, és tanulj belőlük!



All content copyright © The Outside Shore

Marc Sabatella / marc@outsideshore.com
P.O. Box 147151, Edgewater, CO 80214-7151